Feljött a Nap, és Ryuuki végre együtt nézhette feleségével. Együtt szemlélték a napsugarakat a rózsakertben, és a cseresznyefák őszi, kopár ágai között. Ez nyugalommal töltötte el mindkettőjüket.
Shuurei közelebb hajolt férjéhez és megcsókolta. Ryuuki viszonozta a csókját, majd miután teljesen felkelt a Nap, felajánlott neki egy sétát a városban.
- Biztos, hogy ez jó ötlet, kérdezte Koyou a palota kapujában Ryuukitól. – Nem tudhatod, hogy hol lesznek támadóid.
Shuurei férjére nézett, aggódó szemekkel. Ryuuki nem nézett rá, csak Koyoura.
- Keress meg ha visszaértem! – parancsolta neki, majd kinyílt a kapu, és kilépett rajta a császár és a császárné.
Koyou nyelt egy nagyot. Már előre tudta, hogy mit fog kapni Ryuukitól. Egy jó nagy szidást.
- Nem vagy éhes? – kérdezte Ryuuki Shuureit.
A nő bólintott.
- Egy kicsit.
Ryuuki az egyik bódéhoz lépett, és vett két párolt kenyeret. Kifizette, majd az egyiket odaadta Shuureinek, a másikhoz pedig ő látott hozzá.
- Finom! – mondta a nő
- Koránt sincs olyan finom, mint a tiéd. – morgott Ryuuki, mire egy kedves mosoly volt a válasz feleségétől.
- Közben elértek Shuurei régi otthonához, mely már korántsem tűnt olyan réginek.
Ryuuki újítatta fel, mikor Shuurei úgy döntött, hogy hazamegy. De később máshogy alakultak a dolgok, és mégis inkább visszatért a palotába, Ryuuki mellé.
Most tehát a ház a legnagyobb fényében pompázott.
Shuurei kinyitotta a kaput, és beinvitálta a férjét.
- Gyere, készítek egy kis teát. – mondta, és megfogta Ryuuki kezét.
Végigsétáltak az előkerten és a házba beérve a konyhába mentek. Shuurei hozzálátott a teakészítéshez, Ryuuki pedig leült az asztalhoz.
-Apád nincs itthon? – kérdezte
- Szerintem még dolgozik…bár nem szokott ilyen sokáig. – mondta Shuurei.
- Megnézem! Hátha itthon van. – ajánlotta fel a férfi, majd Shuurei bólintása után felállt, és a folyosóra lépett. Elindult a legközelebbi szoba felé, belépett, de nem talált ott senkit, így hát tovább ment. Végigjárta a szobákat, de sehol senki nem volt. Végül elért az ünnepi étkezőbe. Benyitott. Sötét volt, és Ryuukit kirázta a hideg. Kiskora óta félt a sötétben. Észrevette, hogy be vannak csukva a spaletták az ablakokon, így hát belépett, hogy kinyissa. De az ablakig nem jutott el. Valami megmozdult mellette. Ryuuki megtorpant, de mivel nem látott semmit, tovább ment. Ekkor a háta mögött is mozgolódás támadt. Megfordult, de túl későn, és már csak egy hosszú fadorongot látott, és utána még sötétebb lett minden.
Shuurei végzett a teakészítéssel, és már a csészékbe is kitöltötte. Várta Ryuukit, de mivel fél óra múltán még mindig nem tért vissza, a keresésére indult.
- Ryuuki! – kiáltotta Shuurei – Merre vagy?
A nő is végigjárta a szobákat. És ő is eljutott az étkezőbe. Még mindig sötét volt, így hát belépett, hogy egy kis fényt csináljon, de megbotlott valamiben, és elesett.
- Mi a …?
Az ablakhoz rohant és kinyitotta a spalettát. Meglátta Ryuukit a földön. A fején egy hatalmas seb volt, melyből vér szivárgott.
Shuurei mellérohant.
- Ryuuki!- suttogta – Ryuuki!
A férfi nem tért magához.
- Ryuuki! – kiáltotta most már Shuurei.
Megpróbálta megemelni a férfit, de nem sikerült, így hát elfutott segítségért. A közelben senkit nem talált, aki tudott volna segíteni. Végigfutott a főutcán, de nem járt sikerrel. Végül egy hatalmas árnyék suhant végig rajta. Felnézett, és ott volt Howl. Integetni kezdett neki.
- Howl!!! – kiáltotta, mire a fecskedémon ereszkedni kezdett, majd leszállt Shuurei mellé.
- Mi a baj? – kérdezte
- Gyere! Segítened kell. Ryuuki nem tér magához – mondta Shuurei és megragadta a fiú kezét
- Várj! – húzódott el a fiú – Én nem mehetek Ryuuki közelébe.
- De nincs magánál!
Howl gondolkozott. Veszélyes, ha Ryuukihoz ér. Életveszélyes, de most nincs magánál. Eszébe jutott, amikor először találkozott vele. Akkor sem volt magánál, és nem történt semmi baja, amikor felrakták rá.
Bólintott.
- Jó menjünk!
Eleredt az eső. Dél volt, világosnak kellett volna lennie, de nem az volt. Inkább szürkület. Seiran a szobájának ablakából nézte az esőt, ahogy eláztatja a kertet, és az előtért. Mindig letörte az eső. Hírtelen villámlott, és eszébe jutott Shuurei, aki fél a villámtól. Miért? Nem tudta. Kis korától félt. Felállt, és megkereste Koyout.
- Visszajött már a császár és a császárné? – kérdezte
- Nem! – válaszolt Koyou, és aggódó szemeit a kapura vetette. – Túl sokáig vannak el
- Ugyan már! Ne láss rémeket. Csak egyedül akarnak lenni.
- De Shuurei azt mondta, hogy még délelőtt visszajönnek.
Seiran is a kapura nézett.
- Jó! Megkeresem őket! – mondta, és a kapu felé indult.
- Várj! Én is megyek! – kiáltott utána Koyou, és együtt léptek ki a kapun.
Alig csukták be maguk után, az udvarban leszállt Howl, hátán Shuureiel és a még mindig eszméletlen Ryuukival.
Ran rohant feléjük, aki látta a landolást, és Ryuukit is.
- Mi a fene történt? – kérdezte Shuureitől és Howltól egyszerre.
- Így találtam rá, otthon.
Ran levonszolta Ryuukit Howl hátáról, majd megkérte a fiút, hogy változzon vissza, és keresse meg az orvost. Bevitte Ryuukit a legközelebbi szobába. Lefektette az ágyra. Közben pedig megérkezett az orvos. Ran Howlra nézett, mintha azt mondaná:
- Köszönöm, hogy ilyen gyors voltál!
Howl megértette.
- Hol lehetnek? – kérdezte Koyou
- Lehet, hogy elmentek Shuurei házába – mondta Seiran, és a régi otthona felé vette az irányt, Koyouval a nyomában. Becsörtettek a kapun, be a házba.
- Keresd őket! – kiáltott Seiran, mert már ő is aggódott értük.
Pár perc múlva Koyou hangját hallotta az étkezőből.
Rohanva elindult, majd miután megérkezett meglátta Koyout, aki a padlót vizsgálgatta.
- Mi van? – kérdezte Seiran, de maga is kitalálta.
A padló véres volt. Friss vér volt rajta.
- Mi történhetett? És hol vannak? – kérdezte magában Seiran
- Menjünk vissza a palotába! – ajánlotta Koyou, és miután látta Seiran felháborodott arcát, megmutatta neki azt a húszcentis fecsketollat, amelyet itt talált a padlón.
Seirant meggyőzte a toll, és elindultak vissza. A főúton különös dolgokat hallgattak a járókelőktől és árusoktól.
- Láttad azt a furcsa lényt az égen?
- Igen! Valamit vitt a hátán!
- Tényleg?
És ilyeneket. Seiran egyre idegesebb lett, ahogy a „híreket hallgatta”. Egyre gyorsabban lépdelt, majd futott. Koyou alig bírta tartani az iramot. Végre megérkeztek a palotába. Seiran olyan gyorsan futott, ahogy csak tudott. A teraszra érve is futva közlekedett, holott tudta, hogy ez tilos. Ryuuki sem szereti. Amikor befordult a sarkon, egyenesen Ranba ütközött. Mindkét férfi hanyatt esett.
- Seiran? – motyogta a fejét fogó Ran
- Hol van Ryuuki? – kérdezte ugyancsak sajgó fejjel Seiran.
- Nyugodj meg! Jó kezekben van, és nincs nagy baja.
- Láttuk a vért a padlón! Shuurei házában.
- Leütötték, de nem nagy a sebe. Még nincs magánál.
- NINCS MAGÁNÁL??? ÉS TE AZT MONDOD, HOGY NE AGGÓDJAK???- kérdezte Seiran, majd újra futni kezdett, amikor Ran intett neki, hogy merre menjen.
Mikor eltűnt a fordulóban, Koyou Ran mellé állt.
- Teljesen kikelt magából! – mondta mialatt arra a pontra nézett, ahol Seiran eltűnt.
- Igen! De mindig ezt csinálja!
Seiran úgy rontott be az ajtón, mintha belökték volna.
- Seiran! Egy kicsit csöndesebben.
- Hogy van? – zihálta
- Egész…jól…-nyögte az ágyon fekvő férfi, aki abban a pillanatban tért magához
- Ryuuki! – mondta a meglepett Shuurei – Hál’Istennek!
Seiran egy megkönnyebbült sóhajjal nyugtázta az eseményeket, majd közelebb lépett.
- Idefigyelj! – esett neki Ryuukinak – Még egyszer nem mehetsz el egyedül sehová! Megértetted?
Ryuuki egy kicsit megijedt bátyja hírtelen dühétől, de tudta, hogy az nem ellene irányul, hanem a támadói ellen, így hát elmosolyodott.
- Nincs szükségem testőrre! – jelentette ki határozottan.
- NEM A TESTŐRÖD VAGYOK A FENÉBE IS!!! HANEM A BÁTYÁD!!! – kelt ki magából Seiran, de mikor meglátta Shuurei dühös pillantását, visszafogta magát.
- Értsd meg! Féltelek! Innentől kezdve sehová nem mehetsz egyedül! Világos?
Ryuuki előbb rosszallóan megrázta a fejét, de végül megadóan bólintott.
- Jól van! Most már menj Seiran! Ryuukinak pihennie kell! – mondta Shuurei és kitessékelte a férfit.
Seiran odakinn mélyeket szívott a friss, eső illatú levegőből, majd elindult megkeresni Rant. Bocsánatot akart kérni tőle a viselkedéséért. Most már ő is belátta, hogy egy kicsit túlreagálta a dolgot, de azt egyáltalán nem bánta, hogy Ryuuki nem fog egyedül kószálni sehol.
Bement a levéltárba. Ran törzshelyére J .
Jól tippelt. Mikor a levéltár elé ért meghallotta Ran hangját.
- Hikari veszélyes! – hallotta Seiran, mire megtorpant. Nem ment be!
- Ez igaz, de hatalma van. Méghozzá nem is akármekkora.
- Akkor sem szabadna itt maradnia.
- Te akarod elküldeni? – kérdezte arrogánsan Koyou
- nem tudom! Talán. De veszélyt jelent mindenkire! Főleg a császárra, mert Itsuke irányítja!
Ekkor Seiran nem bírta tovább, és belépett.
- Miért veszélyes Hikari?
Közben besötétedett. Ryuuki felült az ágyában, és nézte a hímző Shuurei-t. Hosszú percekig, míg végül Shuurei szeme is Ryuukira vetődött, majd meglepetten eldobta a hímzését, és férjéhez szaladt.
- Feküdj le! – mondta, s finoman megpróbálta eldönteni a férfit az ágyon, de Ryuuki nem hagyta magát.
- Mit szólnál egy teához? – kérdezte Ryuuki.
Shuurei meglepte férje kérdése. Egyrészt azért, mert ki nem tudta találni, hogy honnan van Ryuukinak ennyi ereje, más részt azért, mert ezt a kérdést általában ő szokta feltenni. De nem bánta, hogy Ryuuki erős. Szerette. És hálás volt, amiért még mindig maga mellett tudhatta.
Bólintott.
- Remek! – lelkendezett Ryuuki, de amikor egy hírtelen mozdulattal felállt, fejébe szörnyű fájdalom hasított.
Shuurei sietősen mellé lépett, és elkapta a karját.
- Jól vagy? – kérdezte
A férfi bólintott, majd Shuurei segítségével az asztalhoz ment, és leült.
- Látod mi a vége a kapkodásnak? – kérdezte Shuurei, majd kiment.
Pár per múltán két csészével tért vissza. Az egyiket lerakta Ryuuki elé, a másikat magánál tartotta, majd leült.
- Nem hívtad össze a tanácsot! – mondta Shuurei – Hála Istennek!
- Előbb utóbb akkor is muszáj lesz! Most joggal mondhatnák rólam, hogy rossz uralkodó vagyok
- Ryuuki! Nem tehetsz róla!
- Á! Tudom! – legyintett a férfi – De mit csináljak?
Shuurei sóhajtott.
- Mondjuk kezdetnek idd meg a teádat!
Ryuuki elnevette magát, majd nagyokat kortyolt a kedvenc teájából.
- Seiran egy kicsit ideges volt az előbb. Nem gondolod? – kérdezte Shuurei
Ryuuki bólintott.
- De igen! De eltúlozta a dolgot. Mindig ezt csinálja!
- Nem hibáztathatod érte!
- Tudom!
Shurrei egy együtt érző mosolyt villantott Ryuuki felé, majd ő is megitta a teáját.
- Most már pihenj le! – mondta
- De nincs semmi bajom! – ellenkezett Ryuuki – Inkább sétálnék egyet a rózsakertben.
- Felejtsd el! – hangzott Shuurei válasza
- De tényleg jól vagy! Csak egy kis segítség kell.
Shuurei sóhajtott.
- Seiran nélkül úgysem mehetünk sehová.
- Tudom! – sóhajtott Ryuuki is – De engem nem zavar, ha tisztes távolságban maradva figyel.
Shuurei végül bólintott, mert nem tudott ellenállni a rózsakertnek.
- Jól van! Szólok Seirannak. – mondta majd felállt és kiment.
Ryuuki is felállt, szédült ugyan egy kicsit, de fel tudott öltözni. Mikor készen állt, kilépett az ajtón, és már látta a közeledő Shuureit.
- Nem találtam meg! – mondta a nő.
- Nem is baj! – vonta a vállát Ryuuki
- De azt mondta, hogy ha nincs a palotában, akkor mással kell mennünk, de egyedül nem mehetünk. – hangzott a válasz, és Shuurei oldalán megjelent Ran
- Jaj ne! – mondta Ryuuki, majd csak gondolataiban folytatta megjegyzését. – Ran rosszabb, mint Seiran. Ő biztos nem fog a fák mögül leselkedni, hogy mikor támadnak meg! Nem! Ran tuti, hogy mindig mellette lesz, mint egy testőr.
Ryuuki most az egyszer azt kívánta, bárcsak Seiran lenne Shuurei oldalán.
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
