Az orvos, a legjobb volt a környéken, mégis, mikor hat óra hossza után kijött a szobából, a fel-alá járkáló Rannak, csak annyit tudott mondani, hogy most már minden csak Ryuukin múlik. Ran bement a szobába, és a császár mellett maradt.

Az ellenségnek, a lázadóknak se híre se hamva nem volt, ami azt jelentette, hogy a varázslat sikeres volt. De megérte? Talán Ryuuki meghal. Nem! Nem érte meg! Egyáltalán nem!

Teltek a napok. Ryuuki magánál volt ugyan, de szeme mindig csukva volt. Csak a fájdalomtól eltorzult arca mutatta, hogy még életben van. Ran amikor csak tehette mellette volt, amikor nem, akkor Howlt, vagy Hikarit parancsolta oda, de mindkettőjüknek megparancsolta, hogy a szoba másik szegletéből figyeljék a császárt. Így volt ez két héttel a varázslás után is. Rant elszólította a kötelesség, ezért Howlt rendelte Ryuuki mellé. A fiú leült egy székre, messze Ryuuki ágyától. Éppen a rózsakertet bámulta mikor meghallotta Ryuuki hangját.

- Howl! – suttogta a férfi

A fiú kiment a szobából, és olyan embert keresett, aki közelebb mehet Ryuukihoz. Az egyik folyosó végén összetalálkozott Rannal.

- Gyere! Ryuuki magához tért!

Ran eldobta azt a vaskos papírköteget, amelyet a levéltárból hozott, és Howl után szaladt. Belépve az ajtón, látta, hogy Ryuuki szeme nyitva van. Közelebb ment hozzá.

- Ryuuki! – mondta halkan

- Ran! Sikerült? – hallatszódott erőtlenül.

- Igen! – mosolyodott el Ran – Igen! Sikerült!

Ryuuki is elmosolyodott, de hamar megbánta. Az arcán levő sebbe belenyilallt a fájdalom.

- Nagyon fáj? – kérdezte Ran

- Igen! Ez most egy kicsit jobban fáj!...Kaphatok egy kis… - mondta, de a mondat végére elfogyott az ereje

- Vizet? – találgatott Ran

Ryuuki bólintott, majd pár másodperc múlva akkorákat kortyolt a friss vízből, amekkorákat csak sajgó sebei engedtek.

Ran óvatosan visszafektette a férfit az ágyba, majd leült mellé.

- Próbálj meg elaludni! – mondta

Ryuuki megfogadta a tanácsát, és pár perc múlva már aludt.

Havazott. Már jó egy hónapja megjött a tél és a vacogtató hideg. Ryuuki sokkal jobban volt. Ült az ágyon, és néha, segítséggel sétált is. Levelet kapott Seirantól. Shuurei egy teljesen egészséges kislánynak adott életet a messzi Gernben. Ez erőt adott Ryuukinak. A levélben Seiran azt is közölte, hogy amint Shuurei kipihente a szülés fáradalmait, visszaindulnak Saiunkokuba.

A visszatérés napja két hét múlva jött el. Ryuuki a rózsakertben ült, mikor a palota fala felett kilesve meglátta Shuurei hintajának tetejét. Felállt, és a kapuhoz sétált. Kicsit lassan ugyan, de segítség nélkül J. 

A kocsi megállt, és először Seiran lépett ki belőle. Majd visszafordulva a kezét nyújtotta, és kisegítette a kislányát tartó Shuureit a hintóból.

Shuurei semmit sem változott. Ugyanaz az érett nő állt meg Ryuuki előtt, mint aki elment, Azzal a különbséggel, hogy egy kisbabát tartott a kezében.

Ryuuki szava elállt. Semmit sem tudott mondani. Szeme cikázott felesége és lánya között. Mindketten gyönyörűek voltak.

- Ryuuki! – szólt Shuurei

A férfi még mindig mereven állt, de egy pillanat múlva olyan forró csókot adott Shuureinek, hogy a nő majdnem elolvadt.

- Jól vagy? – kérdezte Shuurei

- Igen! És Te? – kérdezett vissza a még mindig csodálkozó Ryuuki

A nő csak mosolygott, majd lányára nézett.

-  Megfogod? – kérdezte

Ryuuki riadt szemekkel meredt Shuureire.

- Én?

Shuurei harsányan elnevette magát.

- Igen! Te!

A férfi nagyon óvatosan emelte fel a kezét. Shuurei pedig átadta a kisbabát neki. Ám abban a pillanatban ,amikor a baba teljesen Ryuuki karjaiban volt, a férfi felordított, és összegörnyedt. Shuurei kikapta a kezéből a kislányt, és aggódva a vállát fogó Ryuukira nézett.

- Mi a baj? – kérdezte

Seiran közben Ryuuki mellé szaladt és kérdőn nézett öccsére. De gyanút fogott, és lehúzta Ryuuki válláról annak ingjét. Kötés volt rajta. És átütötte a vér.

Shuurei tágra nyílt, rémült szemekkel nézte az átázott kötést.

- Mi a fenét csináltál? – kérdezte haragosan Seiran, majd bevezette Ryuukit a szobába.

Shuurei, kezében a babával a saját szobájába ment, letette a kislányt az ágyra, betakargatta, majd sietve Ryuuki szobájába ment, ahol már Ran is ott volt.

Ryuuki az ágyon ült, és nagyokat nyögött, mikor Seiran levette a kötését. Shuurei mégjobban megijedt, mikor meglátta Ryuuki vállát. Fel volt dagadva, és mintha hiányzott volna belőle egy darab. De Seiran nem csak a vállát vette észre. Látta, hogy a hasán körbetekert kötés is átázott, és így közelről az arcán levő heget is észrevette. Ahogy Shuurei.

- Mi a…?

- Kérlek Seiran! – mondta Ran

Seiran most Ranra nézett.

- Te is benne vagy? – kérdezte dühösen

- Kérlek! Kicserélem Ryuuki kötéseit, és megbeszéljük.

Seiran előbb dühösen nézett Ranra, majd miután meglátta Ryuuki fájdalomtól eltorzult arcát, bólintott, és kikísérte Shuureit.

Ran hozzálátott a kötések cseréjéhez. Ryuuki hatalmasat ordított, mikor a hasáról vette le a gézt. Az alvadt vér ráragasztotta az anyagot, és Ran mozdulatától felszakadt a sebe.

- Ne haragudj! – szabadkozott a férfi

Ryuuki csak megrázta a fejét.

- Kérlek! – nyögte – Kérlek! Ne mondd el Seirannak ami…ami történt…

Ran Ryuukira nézett.

- Miért ne?

- Mert nem értené meg.

Ran tudta, hogy Ryuukinak igaza van. Ismerte Seirant, és nagyon sok mindenben hasonlítottak. Ő sem értette meg, még a mai napig sem, hogy Ryuuki miért csinálta ezt. Seiran sem fogja, ezért megígérte Ryuukinak, hogy nem mondja el.

Ryuuki nagyon hálás volt ezért. Nem szívesen osztogatott parancsokat Rannak. Inkább szépszóval próbálta meggyőzni. Mindig! Ezt Ran is értékelte, és hálás volt érte. Boldog volt, hogy segíthetett Ryuukinak, de ugyanakkor Seiran is a barátja volt. Mégis belement.

Mikor végeztek, Ran az ágyba küldte Ryuukit, majd a császárra terített egy jó meleg takarót.

- Aludj! Attól elmúlik a fájdalom!

Ryuuki bólintott, majd megpróbált elaludni.

Ran csöndesen kilépett az ajtón, és Shuurei szobája felé vette az irányt. Halkan kopogott, mert tudta, hogy alszik a baba, majd még halkabban benyitott.

- Ran! – suttogta Shuurei – Gyere be!

A férfi becsukta maga mögött az ajtón, majd leült az asztalhoz, Seirannal szembe.

Shuurei elhúzta az ágy baldachinját, ezzel tompítva a hangokat alvó kislányától, majd ő is az asztalhoz ült.

- Hallgatlak! – mondta Seiran

Ran sóhajtott.

- A háború nagyon elhúzódott. Az egyik nagy csata után Ryuuki úgy döntött, hogy ő is beáll a csatasorba. Ott szerezte a sebeit.

- Miért nem tartottad vissza? – kérdezte Shuurei

- Mert ő a császár. Parancsol nekem. Nem tehettem semmit.

- De valamit biztosan tehettél volna! – mordult fel Shuurei – Ennél még az is jobb lett volna, ha leütöd.

- Nem üthetem le Shuurei! Már mondtam! Ő a császár!

Shuurei a hallgató Seiranra nézett.

- Te nem szólsz semmit? – kérdezte a nő

Seiran egész idő alatt Rant bámulta. Barátja nagyon értett a harchoz, a stratégia kidolgozáshoz, de hazudni nem tudott.

- Ran! – mondta végül

A férfi felemelte a fejét.

- Miért nem mondod el az igazat?

Rant elöntötte a forróság.

- Ez az igazság! – csattant fel

- Nem! Ne hazudj! Kérlek!

Ran sóhajtott.

- Ryuuki megtiltotta, hogy elmondjam.

- De most Ryuuki nincs itt. – csóválta a fejét Shuurei

Ran tekintete előbb Shuureire, majd Seiranra vetődött.

Sóhajtott.

- Jó rendben! Ryuukinak elege lett a háborúból. Megnőtt a halottak száma, és az ellenség egyre elszántabb lett. Hikaritól kért segítséget. A lány segített is, de a varázslat, amely véget vetett a háborúnak nem működhetett volna Ryuuki nélkül. Csak ő felelt meg a követelményeknek. Nemesi vér. Saiunkoku leghatalmasabb embere. Ryuuki élve szenvedte el ezeket a sérüléseket, de boldog volt, mert a háborúnak vége szakadt. Az ellenség eltűnt, és nem is jött vissza.

- Meddig volt ilyen állapotban? – aggodalmaskodott Shuurei

- Ryuuki most nagyszerűen van ahhoz képest, ahogy az elmúlt egy hónapot átvészelte. Élet és halál között lebegett, de összeszedte magát. Azután megkapta a leveleteket, és onnantól kezdve rohamosan felgyorsult a gyógyulása.

Seiran és Shuurei teljesen letaglózva ült Rannal szemben. Rengeteg kérdésük volt, amelyeket muszáj volt feltenniük, de nem most. Majd holnap.