A napkelte Shuurei kedvenc napszaka volt. Ryuukinak is. Most mégsem volt kint egyikőjük sem a teraszon, a palota előtt, vagy a kertben, hogy közösen nézzék, ahogy a Nap első sugarai áthatolnak a kopasz ágak felett. Nem nézték végig, hogy hogyan borul az egész ég előbb pirosba, majd rózsaszínbe, és hogy végül hogyan ragyogja be a Nap a kedvenc helyüket, a rózsakertet. Most mindketten Ryuuki szobájában voltak, Rannal szemben. Mindkettőjüket megdöbbentett Ran bejelentése, miszerint Howl a spicli. Nem tudták elhinni. Bár Ryuuki alig ismerte nem hitte volna róla. Shuurei viszont már hosszas beszélgetésekbe bonyolódott a fecskedémonnal, így őt talán még jobban megdöbbentette a hír. Végül, miután magához tért kábultságából, Ryuuki kérdezett:
- Miből gondolod?
Ran újra sóhajtott.
- Először nem akartam belekeverni, nem is írattam fel a lehetségesek listájára, de utána, belegondolva…majd nem teljesen biztos vagyok benne, hogy ő volt az. Sok az egybeesés.
- Beszélhetnék vele?
Ran a férfira nézett.
- Nem bírod a jelenlétét.
- De! Hikariét nem bírom!
Ran bólintott.
- Idehívatom! – mondta, s kilépett az ajtón
Pár perc múlva visszatért Howllal az oldalán. A fiú mosolygott, és meghajolt a császár előtt.
- Ki van zárva, hogy ő lenne! – gondolta Shuurei – Hiszen még szinte gyerek, és az őszinteség csakúgy tükröződik róla.
Tévedett.
- Howl! – mondta egy kicsit szédelgő Ryuuki. – A tudomásomra kerültek olyan információk, melyeket tisztázni szeretnék.
- Parancsolj velem, uram!
- Ran azt állítja, hogy kémkedsz az ellenségnek!
Howl arcáról lefagyott a mosoly, s helyét a határozottság, és a bűnbánat vette át.
- Igaz ez? – kérdezte Ryuuki
Howl nagyon lassan és nagyon bűnbánóan, de bólintott.
Shuurei úgy vette tudomásul ezt a bólintást, mintha villám csapott volna belé.
Ryuuki szeme is elkerekedett, de még megmaradtak hatalmat tükröző, tiszteletet parancsoló vonásai. Ezekre mindig figyelt.
- Nem kérdezek olyat, hogy miért – folytatta Ryuuki – mert ostobaság lenne. Ha valóban te vagy a tégla, akkor két lehetőség áll fenn. Vagy te akartál spicli lenni, és akkor úgysem mondanád el az igazi okát, vagy kényszerítettek, és akkor nem árulhatod el.
Most Howl szeme is tágra nyílt. Most értette csak meg, hogy milyen nagyszerű ember Ryuuki, és hogy ő a legalkalmasabb a császári posztra.
Megrázta a fejét.
Ryuuki észrevette, hogy Howl el fogja mondani a részleteket, ezért intett neki, hogy üljön le.
Howl leült, majd Ryuukira nézett.
- Kérlek uram! Én nem akartam semmi rosszat tenni!
- Ebben biztos voltam! – mondta Ryuuki a tisztelet és csodálat könnycseppjeit csalva ezzel Howl szemeibe.
- Uram! A banditák vezetője Itsuke! Először apámat kereste fel, mert ő hivatásos kém! Arra kérte, hogy olvadjon be az udvarodba és férkőzzön minél közelebb hozzád. Apám nem vállalta, mert tisztelt téged! Mélységesen tisztelt és csodált. Ahogy én! De Itsuke gonosz ember! Nem ismer sem kegyelmet, sem megbocsátást. Elrabolta apámat és fogva tartja. Abban a táborban, ahol téged is fogságban tartottak. Ezután Itsuke felkeresett. Azt mondta, hogy apám kínok kínjai közt fog meghalni, ha nem teljesítem, azt, amit apámtól kért.
- Miért téged keresett fel? Miért nem egy másik hivatásos kémet? – kérdezte Ran, aki nem tudott erről a történetről.
- Megtette! – válaszolt Howl – De senki nem vállalta.
- Te voltál az egyetlen, akit meg tudott zsarolni, és akiben megbízhatott, mert apád nála van.
Howl a könnyivel küszködve bólintott.
Ryuuki közelebb lépett hozzá. Ránézett, majd megvárta, míg a fiú is így tesz.
- Én tudom…- kezdte Ryuuki - ..tudom, hogy nehéz most neked. Nem csak azért, mert ez egy nagyon kényes ügy, hanem azért is, mert apádat akarod kimenteni. Nagyon jól tudom, hogy milyen az a tábor. És ne félj! Parancsot adok rá, hogy kiszabadítsák az ott raboskodó összes embert. – itt szúrós tekintetet vetett Ranra, hiszen annak idején megparancsolta neki, hogy mindenkit mentsenek ki, még mielőtt érte visszajönnének. – És nem félj! Sem téged, sem pedig nevedet nem éri csorba, ha rajtam múlik!
Howl felnézett. Egyenesen Ryuuki világosbarna, őszinte szemeibe. Majd térdre rogyott előtte.
- URAM! ÉN NEM ÉRDEMLEK EFAJTA KEGYET TŐLED! – zokogta
Ryuuki elmosolyodott.
- De igen! Bátor, erős, és hűséges vagy! Az egyetlen hibát fiatalságod és befolyásolhatóságod csupán. – mondta Ryuuki, s kezét Howl fejére tette.
Abban a pillanatban a császár teste megfeszült, mintha áramot vezettek volna rajta végig. Szemei tágra nyíltak, arcán a fájdalom úgy tükröződött, mint egy tó vizében. Howl zavartan Ryuukira emelte a tekintetét, majd ellökte magától a férfi kezét, megmentve ezzel annak életét. Ryuuki úgy dőlt volna el, mint egy darab fa, ha Ran nem kapja el. Shuurei odarohant.
- Fektesd az ágyra! – mondta a nő, s a szekrényből kivett egy meleg takarót, mert Ryuuki olyan hideg volt, mint a frissen leesett hó.
- Én…sajnálom…- mondta Howl - …Nem akartam…
-Tudom! – mondta Ran, és kikísérte Howlt a szobából.
Shuurei Ryuuki mellé ült, és várta, hogy felébredjen. Nagyon sokáig várt. Álmos lett, és Ryuuki mellé feküdt. Férje teste még mindig hideg volt. Shuurei már azt hitte meghalt, de hogy megnyugtassa magát, finoman Ryuuki mellkasára feküdt. Hallotta a férfi szívének dobbanásait, de azt is, hogy minden egyes dobbanásért harcolnia kell. Ryuuki lelkének küzdenie kellett, hogy életben tartsa lelkét. Pár percig így feküdtek, aztán Shuurei elaludt.
Mikor a nap már lemenőben volt, Shuurei kinyitotta a szemét, és az őt figyelő Ryuukit látta meg először. A nő úgy pattant fel, mintha az ágy kivetette volna magából.
- Ryuuki! Jól vagy? – kérdezte
A férfi bólintott, majd megfogta felesége kezét és maga mellé húzta.
- Nincs semmi baj! – mondta, s megcsókolta a nőt.
- Úgy látszik nem csak Hikarira vagy érzékeny! – mondta Shuurei
Ryuuki szomorúan bólintott.
- Így van – mondta – Megyek! Megkeresem Howlt!
- Biztos? – kérdezte Shuurei, miután Ryuuki visszaszédelgett az ágyra.
- Igen! – jelentette ki határozottan a férfi, majd Shuurei segítségével felállt.
- Kérlek várj meg itt! – mondta a császár, majd miután Shuurei bólintott, kilépett az ajtón.
A terasz üres volt, és már majdnem teljesen sötétségbe borult. De a Nap még küzdött a Hold ellen. Ryuukinak nem kellett sokat mennie, az egyik teázóban, amely a teraszról nyílt, meglátta Howlt. Egyedül, szomorúan kortyolgatta a teáját. Amikor nem a csészét fogta, akkor a kezeit tördelte idegességében. Ryuuki közelebb lépett, és megköszörülte a torkát, mert azt akarta, hogy Howl észrevegye. Így is történt. A fiú felpattant, majd meghajolt.
- Üdvözöllek Uram! Kérlek csatlakozz hozzám! – mondta miközben kiegyenesedett.
Ryuuki némán lépdelt, s a teázóba érve leült, Howllal szembe.
- Howl! – mondta – Ugye tudod, hogy nem a te hibád, ami történt!
Howl kisírt szemekkel, és még mindig könnyezve nézett Ryuukira.
- Mire gondolsz Uram? Hogy kémkedtem utánad, és ezzel majdnem megöltelek, vagy hogy figyelmetlen voltam, és ezzel megint csak majdnem megöltelek?
Ryuuki sóhajtott.
- Igazoltad magad!
Howl meglepetten nézett a császárra.
- Tessék?
- Ezzel a mondatoddal igazoltad, hogy nem hazugság, amit mondtál. Apádat akartad megmenteni, ugyanakkor fájt, hogy ezt kell tenned ezért!
- Uram! – suttogta Howl, és a férfi elé borult. – Kérlek Uram! Bocsáss meg!
- Állj fel! Soha nem haragudtam rád, így nincs mit megbocsátanom! Nem egyszer megmentetted az életemet! Én tartozom neked! – mondta Ryuuki, és olyat tett, amit azelőtt még soha. Felállt, Feltessékelte Howlt, és meghajolt előtte. A fiú teljesen zavarba jött.
- Uram! Kérlek!
Ryuuki felegyenesedett, de újra megszédült, és visszaült a székbe.
- Jobb lesz, ha elmegyek Uram! – ajánlotta fel Howl
Ryuuki bólintott, majd intett, hogy elmehet. Howl pedig még utoljára meghajolt, és elment. A teázóból kitűnő kilátás nyílt a rózsakertre. Ryuuki most is azt nézte, és ez nyugalommal töltötte el. Ám ezt a nyugalmat nem sokáig élvezhette, mert a teázó boltíve alatt megjelent Seiran.
- Szia!
- Szia! – mondta Ryuuki és intett bátyjának, hogy üljön le.
Seiran odaült ahová az előbb Howl.
- Találkoztam a fiúval. – mondta
- Howllal?
- Vele- bólintott Seiran
Ryuuki sóhajtott.
- Ez azt jelenti, hogy megint visszaküldesz a szobámba, mert egy kicsit megszédültem.
Most Seiran sóhajtott, majd egy keserű mosolyt villantott öccsére.
- Én csak azt szeretném, hogy ne essen semmi bajod.
A császár Seiranra nézett.
- Mi történt, amikor régebben Howllal voltam?
Seirant meglepte a kérdés, de válaszolt.
- Hát…kb. 5 éves lehettél, amikor először találkoztál vele. Howl az égből szállt alá, mert eltört a szárnya, és nem bírt már a magasban maradni. Te láttad meg őt először, és kiabálni kezdtél. A közelben voltam, odafutottam, de már csak azt láttam, hogy a földön fekszel, eszméletlenül. … Azt hittem, hogy Howl bántott. … Végül kiderült, hogy igen, de nem tehetett róla. Sem ő, sem pedig te. Egyszerűen nem bírod az auráját.
- Most már legalább nem esek egyből össze, ha a közelemben van. Csak megszédülök, de nem vagyok benne biztos, hogy ez akkor is így lenne, ha Hikarival futnék össze valahol.
- Jó! De azért ne felejtsd el, hogy Howl démon… Hikari pedig mégiscsak egy tündér. Sokkal nagyobb az aurája.
Ryuuki elmosolyodott, majd bólintott, és tovább bámulta a kertet.
- Gyönyörű – mondta Seiran
- Igen! Shuurei ezt kapta tőlem ajándékba.
- Biztos tetszett neki.
Ryuuki bólintott.
- Nagyon! Nagyon tetszett!
- Ran!!! – kiáltott Koyou
A férfi felnézett a temérdek papírmunkájából.
- Ne kiabálj! Itt vagyok!
- Ran! Valami baj van Hikarival!
- Mi????
Az egyik sötét szobában volt Hikari. Az ágyon ült, és keze az ölében nyugodott. Békésen ült ott, legalábbis úgy látszott, de ha valaki meglátta a szemeit, az tudta, hogy nincs rendben valami.
Koyou meglátta a szemeit, mert teát vitt be neki, és azonnal elrohant Ranért, majd bekopogott és Rannal együtt belépett az ajtón.
Ran óvatosan közeledett a nőhöz.
- Hikari - mondta és megérintette a nő vállát.
Semmi.
Ran leguggolt és belenézett Hikari szemébe. Semmit nem látott. Szemei csak az ürességet tükrözték.
- Hikari! Mi a baj?
A nő lassan felemelte a fejét, és egyenesen Ran szemébe nézett. Abban a pillanatban Ran egész teste megfeszült, majd megremegett, és a földön landolt.
- Ran!!! – kiáltotta Koyou.
A férfihoz lépett, és felemelte a fejét.
- Mit csináltál vele? – kérdezte Hikaritól, de ügyelt rá, hogy ne adjon alkalmat a nőnek, hogy belenézhessen a szemébe.
Hikari felállt, és Koyou mellé lépett, majd leguggolt. Kezét kinyújtotta és Ran fejére tette. Pár másodperc múlva egy fehér fény jelent meg a keze alatt, és Ran újra kinyitotta a szemét. Légszomja volt. Koyou megpróbálta megnyugtatni. Kezeit barátja mellkasára tette, és egyenletesen nyomogatni kezdte. Ran légyszomja lassan megszűnt, és most már egyenletesen, nyugodtan lélegzett. Néhány percig még így feküdt, de utána Koyou segítségével felállt.
- Mi a franc történt? – kérdezte egy kicsit ingerülten.
- Ne haragudj! – mondta Hikari.
- Mit csináltál?
A nő megrázta a fejét.
- Nehéz lenne elmagyarázni, de megpróbálom.
- Nagyon örülnék neki! – mondta egy kicsit sem férre érthető, ironikus hangsúllyal Koyou
- Vannak napok, amikor legyengülök. Az erőm megmarad, de sebezhetővé válok. Nem a testem, hanem az elmém. Itsuke kihasználta ezt, és az ő energiáját átadva, olyan dolgok megtételére kényszerített, amiket én sosem tennék. Sajnálom.
Ran bólintott, bár nem mindent értett abból, amit Hikari elmondott, de azt nagyon jól tudta, hogy ki hazudik és ki nem.
- Meddig tart most ez az időszak? – kérdezte a férfi
- Két napig. Addig ebben a sötét szobában maradok.
Koyou helyeslően bólintott.
- Jó ötlet! – jegyezte meg csípősen
Ran Koyoura nézett, szúrós szemekkel, majd kitessékelte őt a szobából, és maga is kiment.
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
