Felkelt a nap. Ryuuki az asztalánál ült, mikor az első sugarak áthatoltak a palota falán. Átment Shuurei szobájába, és feleségét is az asztalnál ülve, a napfelkeltét bámulva találta.

-Megnézzük? – kérdezte a férfi

Shuurei ránézett, majd elmosolyodott.

- Igen!- mondta, s felállt.

A rózsakertbe mentek, mely ugyan nem volt olyan szép, mint nyáron, és ősszel, de hűséges látogatóit most is szívesen várta. Leültek.

- Adtál már nevet neki? – kérdezte Ryuuki, miközben Shuureire terítette köpenyét.

- Nem! – rázta meg a fejét a nő.

Ryuuki a Napot nézte.

- Hinode! ( = napfelkelte)

Shuurei elmosolyodott.

- Rendben! – mondta – Hinode!

Hosszú percekig révedtek a napsugarak kémlelésébe, mikor Ryuuki Shuurei felé fordult.

- Ran elmondta ugye? – kérdezte

Shuurei is ránézett, majd bólintott.

Ryuuki először dühös volt. Megparancsolta Rannak, hogy ne mondja el nekik. De végül megbékélt, és megértette a férfit. Elmosolyodott, amikor lelki szemei előtt látta, hogy hogyan reagál Seiran, Ran meséjére.

- Miért? – bukott ki hírtelen Shuureiből a kérdés

Ryuuki ismét ránézett.

- Mert egy császárnak az a dolga, hogy védje, és támogassa a népet.

- Az élete árán? – kérdezte szörnyülködve, és szinte kiabálva Shuurei

- Igen!

Shuurei sértődötten fordult vissza és nézte tovább a Napot.

- Kérlek Shuurei! Ne rontsuk el ezt a szép reggelt.

- Seiran kérdéseire is számíthatsz, ugye tudod?

 Ryuuki nyelt egy nagyot.

- Tudom! Majd csak túlélem valahogy. – tréfálkozott, de Shuurei túlságosan zaklatott volt ahhoz, hogy értse a tréfát

- Nem Seirantól kellene félned, hanem saját magadtól! – jegyezte meg dühösen, majd felállt, és visszament a szobájába.

Ryuuki nézte ahogy eltűnik a kert kapujában, majd könnyes szemekkel visszafordult. Úgy érezte, mintha Shuurei még mindig távol lenne tőle. Nem sokat töprenghetett ezen, mert megjelent mögött Seiran.

- De jó! – gondolta Ryuuki, és nem nézett bátyjára

Seiran leült Ryuuki mellé.

- Én nem foglak kérdésekkel traktálni. – mondta

Ryuuki ránézett.

- Megértem amit tettél. – folytatta Seiran – Én is ezt tettem volna.

Seiran felállt. Ryuuki is.

- Nagyon örülök, hogy jól vagy! – mondta Seiran.

Ryuuki lehajtotta a fejét. Nem akarta, hogy látszódjanak a könnyei.

- Helyesen cselekedtél!

Ryuuki nem bírta tovább. Előre dőlt, és átkarolta bátyját. Seiran megsimogatta a fejét.

- Semmi baj! – mondta, temérdek szeretettel a hangjában

- Shuurei nem értette meg!

- Majd megnyugszik. Ne aggódj miatta.

Ryuuki Seiran szemébe nézett.

- Köszönöm!

Úgy lett, ahogy Seiran mondta. Shuurei megnyugodott és elismerte, hogy Ryuuki helyesen tette amit tett.

Ran egy jó nagy letolás után, előléptetést kapott.

Koyou levéltárosként folytatta a munkáját.

Seiran is előléptetést kapott, de nem fogadta el. Azt mondta, hogy rá a mostani posztján van szükség. Ryuuki testőrségében.

Ryuuki, Shuurei és Hinode zavartalanul folytatták az életüket. A kert fái újra virágozni kezdtek, és a rózsakert is teljes fényében pompázott. Nyugodt, de vérpezsdítő volt minden. Nem volt háború. Mintha soha nem is lett volna…