Kiértek a rózsakertbe. A kertet kettészelő ösvény szélein apró lámpácskák világítottak, mint minden éjszaka. Gyönyörű volt. Mint mindig.
Ryuuki Shuureibe karolt, majd az egyik asztalkához ültek egymással szembe. Ran nem ült le, hanem Ryuuki mellett állt. Egész este egyetlen szót sem szólt, nem akarta megzavarni őket, de muszáj volt mellettük maradnia, hogy meg tudja védeni a császárt. Seiran hiába van alatta a ranglétrán, biztosan kitekerné a nyakát, ha Ryuukinak valami baja esne.
A rózsabokrok ágain kövér esőcseppek csillogtak, és hulltak a földre. A levegő eső illatú volt, és egy kicsit talán túl hideg. Shuurei a kezét dörzsölgette, mert fázott, mire Ryuuki levette a palástját, és felesége hátára terítette.
- Köszönöm! – mondta Shuurei, és még jobban magára húzta a ruhadarabot.
A kertben tökéletes csend volt. Csak egymás lélegzetvételét hallották, és néha egy tücsök, vagy egy béka dallamát. Olyan nyugodt volt minden, hogy még Rannak is lankadt a figyelme, és élvezni kezdte ezt a nyugalmat. Hírtelen azonban mozgolódás támadt az egyik legnagyobb rózsabokor ágai közt. Ran előkapta a kardját, és elindult a zaj irányába. Fegyverével megzörgette a bokor ágait, mire egy magas, világos ( majdnem ősz) hajú férfi tört ki mögüle, és futásnak eredt. Ran utána, de visszakiabált Shuureinek.
- Vidd vissza a szobádba! – mondta, majd eltűnt.
Shuurei felállt. Ryuuki is, majd visszasiettek.
- Hogy a fenébe tudott bejönni a palotába? – tört ki dühösen Ryuuki – Elméletileg mindenhol őrök állnak.
- Nyugodj meg! Egyedül van, Ran biztosan elintézi.
- De ha ő bejutott, bejuthat más is. Esetleg huszadmagával. Húsz emberrel Ran sem bír el egyszerre!
Shuurei aggódva sóhajtott.
- Megkeresem Rant! – jelentette ki Ryuuki
- Ott maradsz! – hallatszódott egy hang a sötétben.
Ran óvatosan lépdelt a sötét rózsabokrok közt. A férfi beszaladt a kert sűrűjébe, Ran pedig utána. Nem tudta hogy hol, csak azt, hogy nem messze tőle. Kivont karddal lépkedett, mígnem az egyik bokor mögül meglátta a férfit rohanni. Utána iramodott. Gyorsan futott, és a kettejük közti távolság rohamosan csökkent. Mikor utolérte, az idegen is kardot rántott. Ran megállt.
- Ki vagy? – kérdezte a férfitől
Válasz helyett támadást kapott, melyet könnyű szerrel kivédett. Ő is támadott, és megvágta az idegen karját. Súlyos sebet okozott neki, és a férfi elejtette a kardját.
- KI VAGY??? - kérdezte Ran újból, sokkal dühösebben.
De a férfi most sem válaszolt, csak elmosolyodott.
- MI OLYAN VICCES??? - kérdezte ingerülten Ran, de két pillanattal később már ő is tudta a választ.
A rózsabokrok megzörrentek és hírtelen tíznél is több támadó vette körül. Ran fáradt volt, és álmos, de nem lankadt a figyelme. Felkészülten várta az első támadóját.
Seiran a rémült Ryuukira nézett.
- Nem hitted, hogy itt hagylak ugye? – kérdezte egy csöppnyi arroganciát hordozó hangnemben.
- Megijesztettél! – mondta Ryuuki és Shuurei egyszerre
- Ne haragudjatok! Nem az volt a szándékom!
Shuurei intett Seirannak, hogy üljön le, majd kiment és hozott három csésze teát, egy tálcán.
- Ha jól emlékszem – kezdte Seiran – Megmondtam, hogy ha nem találtok, akkor se menjetek sehová egyedül.
- Nem is mentünk! – magyarázkodott Shuurei – Ran elkísért.
Seiran látta Ryuuki szemében az aggodalmat.
- Mi történt? – kérdezte gyanakvóan.
- A rózsakertben voltuk, amikor egy idegen férfi kiugrott az egyik bokor mögül, Ran pedig üldözőbe vette.
- És? Ran erős! Meg tudja védeni magát!
- Én is ezt mondtam neki! – mondta Shuurei, és fejével Ryuuki felé intett.
A császár megrázta a fejét.
- De mi van, ha többen is átszöktek az őrségen. Ran túl rég ment el! Lehet, hogy valami baj van! Meg kellene keresni.
Seiran felállt.
- Jó! Megkeresem, ha megígéred, hogy itt maradsz!
Ryuuki bólintott.
- RAN!!! – kiabálta Seiran – Merre vagy?
Már bejárta a palotát, a rózsakertet hagyta utoljára. Éjszaka nem szívesen ment oda, mert túl sok a sötét hely, ahová elrejtőzhet valaki. De ha Ran a pokol legmélyebb bugyrában lenne, Seiran akkor is utána menne, így hát belépett.
A kert valóban sötét volt. Az ösvény szélein levő lámpások nagy részéből elfogyott az olaj, így azok kialudtak. Seiran kivont karddal haladt előre, míg meg nem látott valamit az egyik rózsabokor tövében. Közelebb ment. Kardjával megpiszkálta a bokrot, de nem történt semmi, ezért lehajolt, és megnézte közelebbről azt a valamit. Egy férfi keze volt, de a folytatást eltakarta a bokor. Seiran hátrált pár lépést, majd ívben megkerülte a növényt. Ekkor vette észre, hogy a kéz tulajdonosa Ran.
Odarohant a barátjához, és felemelte a fejét.
- Ran! – mondta olyan zaklatott hangon, hogy még ő maga is meglepődött rajta.
A férfi kinyitott a szemét.
- Hol a pokolban vagyok? – kérdezte dühösen
Seiran elmosolyodott.
- Ne aggódj! Nem a pokolban vagy! – mondta, majd felsegítette a tarkóját fogó felettesét.
- Valaki leütött.
- Tudsz menni? – kérdezte Seiran
- Igen!
A két férfi néhány perc séta után kiért a rózsakertből és Shuurei szobája vette az irányt.
- Kik voltak ezek? – kérdezte Seiran
- Valószínűleg a lázadók közül valók. Átlopóztak az őrségen!
- Hogy a fenébe?
- Nem tudom – rázta a fejét Ran – de meg kell erősíteni a védelmet.
Ran Seiranra nézett.
- Nem egyedül volt. Legalább tízen voltak
- MI???
- Hallottad! Tízen! Nem tudom ki volt őrségben, de nem jól végezte a munkáját. Nagyon nem jól!
Közben odaértek Shuurei szobájához. Bekopogtak, és benyitottak.
- Ran! – mondta Shuurei – Hála Istennek!
Ryuuki is hálát adott az égnek, de csak a szemével.
Ran elmondta nekik, hogy mi történt. Hogy a lázadó banditák be tudtak osonni a palotába, észrevétlenül! Ajánlotta Ryuukinak, hogy adjon engedélyt az őrség megkettőzésére. Ryuuki rábólintott, amelynek a szobában mindenki örült, csak Ryuuki nem. Tudta, hogy a mai incidens miatt nem csak a palota őrsége fokozódik, hanem az ő személyes testőrsége is. Szomorúan sóhajtott fel. Talán az egész országban ő kívánta a legjobban ennek az egész háborúskodásnak a végét. És ebben a pillanatban úgy érezte, hogy bármit megtenne azért, hogy vége legyen a háborúnak. Nem maga miatt, a nép miatt, de legfőképpen Shuurei miatt. Hajlandó lett volna bármire. Meghalni is!
Másnap reggel Ryuuki Shuurei mellett ébredt. A reggeli friss, harmattal teli levegő beúszott a szobába, a nyitott ablakon keresztül. Ryuuki szerette ezeket a reggeleket. Az oldalára fordult, és átkarolta Shuureit. A nő kinyitotta a szemét, majd elmosolyodva megfordult, és megcsókolta férjét.
Pár perc után felkelt. Egy kicsit rosszul érezte magát. Nem! Nagyon rosszul érezte magát, és kiszaladt a fürdőszobába. Ryuuki felült az ágyon.
- Shuurei! – mondta, majd a fürdőszoba felé ment. – Jól vagy? – kérdezte
Hallotta, hogy Shuurei hányt, majd megnyitotta a csapot, és megmosta az arcát. Ezután kinyílt az ajtó, és a holtsápadt feleségével találta magát szemben.
- Mi a baj? Jól vagy?
Shuurei bólintott, majd visszament az ágyhoz, és leült.
- Ryuuki!
A férfi aggódva nézett feleségére, majd ő is leült mellé.
- Mi a baj Shuurei! Megijesztesz!
Shuurei csukott szemmel ült, és nagyokat sóhajtozott. Majd kinyitotta a szemét, és Ryuukira nézett.
- Azt hiszem terhes vagyok!
Ryuuki arca teljesen elsötétült. Üres lett. Erre nem készült fel. Aztán pár másodperc múlva Shuurei nagy megkönnyebbülésére megjelentek arcán a végtelen öröm jelei. Felállt, lehajolt Shuureihez, és olyan sok szenvedéllyel, szerelemmel karolta át, mint még soha. Shuurei megérezte ezt, majd finoman eltolta magától a férfit és megcsókolta.
Ryuuki ezután átható tekintetét Shuureire szögezte.
- Annyira szeretlek! – mondta
Shuurei elmosolyodott.
- Én is szeretlek!
- Hallottátok? – kérdezte másnap reggel Koyou
- Igen! – bólintott Seiran és Ran egyszerre
- Kilenc hónap múlva meg lesz Ryuuki örököse – mondta a levéltáros
- Kilenc hónap múlva megszületik Shuurei és Ryuuki közös gyermeke! – mondta Seiran
- Kilenc hónapig azonban Shuurei szörnyen sebezhetővé válik.
Erre Seiran és Koyou Ranra nézett.
- Ez igaz! – mondta Seiran
- Szerintem Ryuuki most fogja elküldeni Shuureit Gernbe. – mondta Koyou, majd Seiranra bökött. – És téged elküld vele!
Seiran tudta, hogy Koyou szavaiban van igazság, de nem akarta elfogadni. Bár nem tudta melyik a rosszabb. Hagyni, hogy Shuurei egyedül menjen, vagy itt hagyni Ryuukit. De valószínűleg nem lesz választása. Ryuuki azt akarja majd, hogy ő menjen Shuureiel, mert benne bízik. Rant azért nem küldi, mert rá itt van szükség! A háborút még nem nyerték meg, csak a csatát. Azt is csak azért, mert Hikari itt volt. Seiran megrázta a fejét. Kezdtek elkalandozni a gondolatai. De nem sokáig folytathatta elmélkedését, mert Ryuuki meg is jelent az ajtóban.
- Tudjuk, hogy mit akarsz mondani. – előzte meg Ryuukit Ran
A császár a bátyjára nézett. Seiran pedig bólintott.
- Holnap!- mondta
Ryuuki is bólintott, majd kilépett az ajtón. A délelőtti napsugarak betöltötték a kertet. Bebújtak a rózsabokrok ágai alá. Sütött a Nap, de nem volt meleg. Nem sokára megérkezik a tél. Shuureinek pedig még a tél előtt Gernbe kell érnie. Muszáj. Utána már veszélyes lenne. Az út körülbelül nyolc napig tart. Addig Shuurei Seiranra lesz utalva, aminek Ryuuki kifejezetten örült. Tudta, hogy Seiran vigyázni fog rá, ráadásul régóta ismerik is egymást, és együtt is laktak. Seiran már sokszor bizonyított. Megbízott benne. Szerette, és tisztelte. Boldog volt, hogy ő lehet a bátyja, és hogy ő kíséri Shuureit, és születendő gyermekét a hosszú úton. Csak vissza is térjenek. Majd. Egyszer. Ha vége ennek az ostoba háborúnak. Elege volt belőle. Nem csak a katonák erejét emésztette fel a harciaskodás, hanem a készleteket. A holtak száma is meg növekedett az elmúlt néhány hét alatt. Méghozzá jelentősen. De sajnos nem úgy tűnt, mintha a lázadók megnyugodtak volna. Ellenkezőleg. Talán még jobban törekednek céljuk elérésére. Nem riasztotta őket vissza Howl. Sem pedig Hikari.
Ryuuki a fejére csapott.
- Persze! – gondolta – Hikari véget vethet ennek. – Azzal tett néhány lépést a lány szobája felé, de hírtelen megtorpant.
Elfelejtette, hogy nem bírja az auráját. Közel sem tud menni hozzá. De most! Most elhatározta magát. Nem fog összeesni. Tartani fogja magát, míg beszél Hikarival. Elege volt a háborúból. Véget fog vetni ennek.
Azzal tovább indult a lány szobája felé. Elment a rózsakert mellett, egészen az előkertig. Befordult az egyik folyosóra, majd a folyosó végén meglátta Hikari szobájának ajtaját. Lépett kettőt, és megszédült, de tartotta magát. Minél közelebb került, annál rosszabbul volt, de elhatározta, hogy most nem dől ki. Kitart. Tovább ment, és bekopogott.
- Ki az? – hallatszódott Hikari hangja
- Shi Ryuuki vagyok!
A szobában mozgolódás támadt. Ryuuki egyre kevésbé szédült, amiből arra következtetett, hogy Hikari a lehető legtávolabbra ment az ajtótól.
- Nyisd ki kérlek!
- Seiran és Ran együttes parancsa kötelez, hogy ne tegyem meg!
- Seiran és Ran alattam szolgál. Az én parancsom eltörli az övéket. Nyisd ki Hikari!
Az ajtó alatti árnyékot nézve Ryuuki látta, hogy a lány közeledik. Egyre jobban szédült. Mikor már csak pár lépés választotta el őket egymástól, na meg az ajtó, Ryuukinak meg kellett kapaszkodni az ajtókeretben, nehogy összeessen. Ahogy Hikari lenyomta a kilincset, és az ajtó tárulni kezdett, egyre jobban hívta a testét a föld. De nem engedett neki!
Teljesen kitárult az ajtó, és Hikarit meglátva térdre rogyott. A lány segítő kezet akart nyújtani, de az halálos lett volna Ryuukira nézve. A férfi csak intett neki, hogy jól van, majd az ajtókeretbe kapaszkodva megállt.
Hikari jóval alacsonyabb volt, mint ő. De most nem alakult ki az az ellentét, mint annak idején Ran és Hikari között. Bár a lány szeme sokkal lentebb volt, mint az övé, mégis úgy érezték mindketten egyenrangúak.
Hikari hátrált. Messzebbre ment Ryuukitól, teret adva neki, és Ryuuki így állva is tudott maradni, bár már nemcsak szédült, de látása is homályosodott.
- Hikari! – szólt, de hangját úgy hallotta, mintha mérföldekkel arrébb mondta volna. – Kérlek! Nincs túl sok időm, de szeretnélek megkérni valamire!
A lány bólintott, majd hellyel kínálta Ryuukit, de az megrázta a fejét.
- Ha leülök, félő, hogy nem tudok felkelni – mondta, majd tovább folytatta előző mondatát – A háború elhúzódik. A halottak gyűlnek. Azt akarom, hogy vége legyen!
- Csatáknak véget tudok vetni, védőpajzsokat, vagy nyugalmi varázslatokat idézve, de az emberek túl önfejűek. Nem tudom kiölni belőlük a lázadó vért, az akaratot, hogy támadjanak. Csupán pillanatnyi a hatalmam felettük.
- Kérlek Hikari! – mondta Ryuuki egy kicsit sietősebben, mert érezte, hogy nem tudja már sokáig tartani magát. – Muszáj segítened! Hatalmas varázsló vagy! Biztos vagyok benne, hogy véget tudsz vetni a háborúnak. Szerintem csak nem akarsz!
Hikari szomorúan nézett Ryuukira.
- Ahhoz, hogy véget vessek ennek, olyan tetteket kellene véghez vinnem, amelyeket később megbánnék. És egyáltalán nem akarom ezeket megtenni.
- Mit kellene tenned? – kérdezte a férfi
- Nem érdekes! Nem teszem meg!
- Hikari! – mondta a férfi, vagyis most már inkább csak nyögte
- Sajnálom! – válaszolt a lány szomorú szemekkel – De nem tehetem!
- Csak azt mondd, hogy mit kellene tenned!
A lány sóhajtott.
- Ahhoz, hogy meg tudjam idézni azt a varázslatot, amelynek következtében kiölöm az emberekből az öldöklés vágyát, áldozat kell.
- Milyen áldozat?
- Emberi
Ryuuki szeme elkerekedett. Meglepődött. Nem is. Inkább elszörnyedt.
- Meg kellene halnia? – kérdezte
- Nem – rázta a fejét a lány. Csak majdnem.
- Ki lenne erre alkalmas?
A lány intett, hogy elég legyen.
- Nem! Ki lenne erre alkalmas? – kérdezte, már majdnem ordítva Ryuuki
- Csak Te! – kiáltott vissza Hikari szomorúan – De én nem tudnálak megölni. Olyan vagy nekem, mintha családtag lennél. A születésed pillanatától végigkísértem az életedet, mert tudtam, hogy te leszel a császár. Te vagy az, aki véget vethet a háborúnak, nem én. Én csupán besegítenék.
- Akkor tedd meg! – mondta Ryuuki, és összerogyott.
Eszméleténél maradt, de már csak Hikari körvonalait látta.
- Tedd meg! Hikari! – nyögte, majd elájult.
A lány nem tudta mit tegyen! Ryuuki közte és az ajtó között feküdt. Ha közelebb megy hozzá, a férfi valószínűleg meghal. Ha viszont itt marad, lehet, hogy akkor is meghal.
Kiabálni kezdett, de nem jött senki. Kinézett az ablakon. Nem volt a közelben senki sem. Kirepülhetett volna, de az sok energiáját követelné. Nem lenne baj. De Ryuuki valószínűleg parancsba fogja adni, hogy tegye meg azt a szörnyű varázslatot. Akkor pedig minden erejére szüksége lesz. Tovább kiáltozott. Végül a kert szélében, amelyre ablaka nézett, meglátott egy szolgálólányt. Hikari újra kiáltott, mire a nő felnézett.
- hozz segítséget! – mondta Hikari – A császár bajban van!
A szolgálólány elszaladt segítségért. Pár perc múlva az ajtón dörömbölni kezdtek.
- Hikari! – hallatszódott Seiran hangja
- Itt vagyok! Gyere be!
Az ajtó kivágódott, és Seiran belépett a szobába.
- Mi a fenét keres itt Ryuuki???
- Ő jött el magától. Beszélni akart velem.
Seiran rosszallóan megcsóválta a fejét, majd felemelte Ryuukit.
- Ha jól emlékszem megparancsoltam, hogy …
- Az ő parancsa feljebb áll a tiednél! – mutatott Ryuukira a lány dühösen
Seiran nem szólt semmit, csak dühösen kirohant az ajtón.
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
